Sok a feketén alkalmazott

Sok a feketén alkalmazott

2019. 01. 01.

Több a munkaügyi szabálytalanság, továbbra is négyezer felett a feketén foglalkoztató cégek száma - derül ki az APEH és a munkaügyi felügyelet első negyedéves statisztikáiból.  A revizorok kiemelten ellenőrizték az építőipart.Mind az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF), mind az APEH kiemelt figyelmet fordított az ellenőrzések során a feketén foglalkoztatott munkavállalókra: így az adóhivatal több mint 18 ezer, míg az OMMF mintegy 11 ezer vizsgálatoz végzett. Ez az adóhatóság esetében negyedével, az OMMF - nél pedig harmadával több az egy évvel korábbinál - tudta meg a Napi Gazdaság. Az adóhatóság összesen 3,9 milliárd forint adó- és járulékkülönbözetet, közel 40 százalékkal többet állapított meg, mint tavaly ilyenkor. A javuló felderítési arány annak is köszönhető, hogy a revizorok célzottan az illegális foglalkoztatás melegágyaként ismert ágazatokra utaztak. Az ellenőrzések során kiemelt terület volt az építőipar és a szolgáltató szektor. Hatezernél is több cégnél

Tovább olvasom

Diszkrimináció munkában: szoruló hurok

2019. 01. 01.

Nehéz eldönteni, hogy a diszkrimináló cégek lettek többen vagy az álláskeresők bátrabbak, mindenesetre az esélyegyenlőség felett őrködő Egyenlő Bánásmód Hatósághoz évről évre többen fordulnak panasszal. A munkához kötődő ügyek közül a nemi és az etnikai diszkrimináció áll az élen. A hátrányosan megkülönböztető cégeket munkavállalóként álcázott tesztelők is lebuktathatják. Az Európai Bíróság múlt heti ítélete szerint már nem is kell célszemély a diszkriminációhoz.Múlt pénteken precedens értékű ítélet született a luxemburgi székhelyű Európai Bíróságon. Eszerint a munkával kapcsolatos diszkriminációhoz már nem kell célszemély; elég, ha a felvételi folyamatban a cég képviselője általános nyilatkozik toborzási elveiről. A belga Feryn cég vezetője nagy nyilvánosság előtt kijelentette: nem vesz fel bevándorlókat garázskapu-szerelői posztra, mivel ügyfeleik úgysem engednék be őket lakásukba. A bíróság szerint ezzel megvalósult a diszkrimináció. Az ítéletre reagálva Furmann Imre, az Egyenlő Bán

Tovább olvasom

Szeretett és utált diákmunka

Szeretett és utált diákmunka 2019. 01. 01.

Valakik remek pénzkereseti és munkatapasztalat-szerzési lehetőségnek tartják, mások a fiatalok lehúzását, kihasználását látják benne. Járókelő fiatalokat kérdeztünk a diákmunka megítéléséről és saját élményeikről. Ahogyan a válaszokból kiderül, pozitív és negatív véleményekkel is találkoztunk.

Tovább olvasom

Könyvek az angliai munkavállalásról (3.)

Könyvek az angliai munkavállalásról (3.) 2019. 01. 01.

Nem csupán Angliába készülők, hanem például magyarországi angol nyelvű állásinterjúra készülők is hasznát vehetik Bátorfi Zsuzsanna, Kalauz a brit munkavállaláshoz és élethez című könyvét. Gyakori interjúkérdések, cv-minták, formanyomtatványok is szerepelnek a könyvben. Hiányzik viszont a megélt angol valóság, nincsenek álláskeresési történetek, amelyek életszerűvé teszik az álláskeresést.

Tovább olvasom

Átvernek sok fiatal dolgozót

Átvernek sok fiatal dolgozót 2019. 01. 01.

Sok fiatal dolgozó nincs tisztában jogaival, amit a munkaadók ki is használnak. Zsebbe fizetnek, az egészségre veszélyes feladatokkal bízzák meg őket, két-három nap eladói próbamunka után fizetés nélkül elküldik őket. Többek között ilyen esetekkel találkozott a munkaügyi felügyelet és az ifjúsági szakszervezet.

Tovább olvasom

Kétezer forint a minimális órabér Angliában

Kétezer forint a minimális órabér Angliában 2019. 01. 01.

Októbertől emelkedik a minimálbér Nagy Britanniában. A pozitív lépés csaknem 1 millió dolgozót érint - írja a Világgazdaság. A brit munkáspárti kormány kereskedelmi és ipari minisztere, Alistair Darling állítása szerint a bő egymillió főnyi alacsonyan fizetett társadalmi csoport kétharmada nő, asszony. A brit munkáspárti kormány bejelentése értelmében Nagy-Britanniában a legalacsonyabb órabér októbertől országosan 5,52 font lesz - ez nagyjából 2000 forintnak felel meg. A 18-21 év közötti munkavállalók minimális órabére 4,60 (1700 forint) fontra, míg a 16-17 éveseké 3,40 fontra (1260 forint) emelkedik. A miniszterasszony arról is beszélt: 1999 óta 2 millióval gyarapodott a szigetországban található munkahelyek száma.

Tovább olvasom

Telefonos segítség munkavállalóknak

Telefonos segítség munkavállalóknak 2019. 01. 01.

Munkahelyi piszkálódás, szabadságkivétel, terhesen munkában? Április elsejétől telefonon is lehet tanácsot kérni ezekben a kérdésekben, ugyanis Magyarországon is megjelent az alkalmazottakat segítő telefonos szolgáltatás. Az EAP alapítvány zöld számán a vonal másik végén bejelentkező szakembereknek elpanaszolhatóak a gondok. Az EAP története az 1917-es évekre nyúlik vissza. Ekkor ismerték fel először az alkohol-problémákkal küzdő dolgozók szervezett megsegítésének szükségességét. A szolgáltatásokat az 1940-es évektől kezdték EAP (Employee Assistance Program) néven nevezni. A következő lépés a 80-as években történt, amikor az EAP szolgáltatások elterjedtek mind Észak-Amerikában, mind Nyugat-Európában. Az EAP szolgáltató cégek számának növekedésével, valamint a munkavállalói, illetve munkaadói igények változásával bővültek a szolgáltatások is. Az EAP szolgáltató cégei 24 órás ingyenesen hívható segélyvonalat tartanak fenn egész évben. Nemcsak lelki bajokkal lehet őket keresni Az EAP Alap

Tovább olvasom

Kell a távmunka, de...

Kell a távmunka, de... 2019. 01. 01.

A távmunka, a részmunkaidős foglalkoztatás, a munkaerő-kölcsönzés lassan terjed Magyarországon. Ezek közül a munkavállalók körében legnépszerűbb a távmunka. A szakszervezetek képviselői - főként a visszaélésektől tartva - azonban idegenkednek az atipikus munkavállalási formáktól, nagyobb biztonságban látják a dolgozókat a hagyományos státuszban.

Tovább olvasom

Hőségben is érvényes az öltözködési etikett

Hőségben is érvényes az öltözködési etikett 2019. 01. 01.

A nyári hőség sem tárgyalásra sem állásinterjúra igyekvőknek nem jelenthet kibúvót, hogy a hagyományos viseletnél lazábban öltözzenek. Elnézőbbek a munkaadók az ügyfelekkel nem tárgyaló irodai munkatársakkal, ám a jó ízlés határait itt sem lehet túllépni. A nyári munkahelyi öltözködés íratlan szabályainak jártunk utána. Beköszöntött a nyár, amikor gyakori a 30 fok feletti hőmérséklet. A hőség ugyan lazább öltözködésre sarkall, az üzleti tárgyalás vagy állásinterjú előtt mégsem szabad engedni a kísérrtésnek. "A hölgyeknek mind a tárgyalásra, mind az interjúra nyáron is a kiskosztüm ajánlott, szoknyával és blúzzal. Az ing lehetőleg ne legyen ujjatlan, se átlátszó, és mindig legyen alatta fehérnemű. A melltartó használata évszaktól függetlenül kötelező, a body-t viszont a melegebb hónapokban elhagyhatják. A top kerülendő, ahogy a túlzottan testhezálló, mély dekoltázsú darabok is. A blézert a melegben sem lehet a fogasra akasztani, a vállnak és a hátnak ugyanis a protokoll szerint mindig t

Tovább olvasom

Kapósak a gazdasági diplomások

Kapósak a gazdasági diplomások 2019. 01. 01.

Szerdán kezdődött, csütörtökön ért véget a Budapesti Corvinus Egyetem kétnapos tavaszi állásbörzéje. Száztíz cég kínált szakmai gyakorlatot és teljes munkaidős pályakezdő pozíciókat az álláskereső fiataloknak. A fiatal közgazdászok optimisták elhelyezkedési esélyeiket illetően és a fizetés is kecsegtető: bruttó 180-300 ezer forint között kínálnak.

Tovább olvasom

Ellenőrizhetik a munkahelyi internet-használatot

Ellenőrizhetik a munkahelyi internet-használatot 2019. 01. 01.

E-mailezésssel, honlapok privát célú olvasgatásával több órát is eltölthet egy dolgozó anélkül, hogy mindeközben érdemben foglalkozna a munkájával. Mit tehet a főnök a munkakiesés ellen? Hogyan ellenőrzik a cégek a munkahelyi privát célú internethasználatot? A megkérdezett cégek többsége vagy a munkaszerződésben vagy annak mellékletében hozzájárulást kér a dolgozóktól az internetforgalom ellenőrzéséhez. Így van ez a kaputechnikai termékek gyártásával foglalkozó Kling Kft-nél is. Kling Sándorné ügyvezető azonban hozzáteszi egyáltalán nem jellemző, hogy a főnökök élnének a lehetőséggel. Eddig ugyanis nem volt indokolt az e-mailek ellenőrzése, egyik munkatársunk esetében sem tapasztaltuk, hogy magánlevelezgetéssel töltené munkaidejét. A kollégák munkára használják a világhálót " - mondja az 50 fős cég vezetője. Hasonlóan engedékeny dolgozóival szemben a közel 500 főt foglalkoztató Piszke Papír Zrt is. A vállalatnál sincs korlátozva a világhálón való szörfözés, a honlapok mindenki számára

Tovább olvasom
« 1 2 3 4 5 ... 113 114 115 ... 148 149 »