Az új E.ON vállalatcsoport az európai energiahálózatok és az energiával kapcsolatos infrastruktúra egyik legerősebb üzemeltetője, és korszerű ügyfélmegoldások szolgáltatója több mint 50 millió ügyfél számára. Összesen több mint 75 000 munkatársunk van 15 országban. Így ideális helyzetből segíthetjük elő az európai energiafordulatot. Két fenntartható növekedési területre összpontosítva, és az innogy felvásárlásával az E.ON teljes mértékben elkötelezi magát az energiavilág alapvető átalakulása mellett. Európa egyik legnagyobb energetikai szolgáltatójaként aktívan vezetjük az energiafordulatot Magyarországon és Európában. A két vállalat szakértelmének egyesítése az E.ON-t úttörővé teszi az új és innovatív energiamegoldások kidolgozásában, és lehetővé teszi, hogy az energiaszektor legtehetségesebb munkatársai dolgozzanak nálunk.
A kiválasztási eljárás során az E.ON egyenlő esélyeket biztosít minden jelentkező számára nemzetiségre, korra, nemre, fogyatékosságra, illetve megváltozott munkaképességre való tekintet nélkül. A mi feladatunk az egyenlő esélyű részvétel technikai feltételeinek biztosítása. Kérjük, erre vonatkozó igényedet jelezd a pályázatodban.
Feladatok
E.ON Hungária Zrt. | Határozatlan idejű | Teljes munkaidős
Információbiztonság menedzsment folyamatok, szabályozások és programok kidolgozására, működtetésére és koordinálására keressük új munkatársunkat.
Feladatok
Az éves vállalati kiberbiztonsági program kidolgozása, a külső- és belső regulációk, elvárások, valamint az aktuális kockázatok, kiberfenyegetettségek figyelembevételévelA kiberbiztonsági program végrehajtásának koordinálása minden tagvállalatnál; kapcsolódó működéshatékonysági mutatók kidolgozása és bevezetése, monitorozásaKiberbiztonsági projektek kidolgozása, lebonyolítása, irányítása, a kapcsolódó akciók koordinálásaKiberbiztonsági szempontból releváns projektleltár vezetése, védelmi igény szerinti besorolásaA külső- és belső kiberbiztonsági megfelelés biztosítása az IT/OT és egyéb releváns projekteknélA kiberbiztonsági kockázatkezelési folyamatok működtetéseBiztonságtudatosságot növelő akciók, oktatási anyagok kidolgozása, képzések lebonyolításaEgyéb fejlesztések, IT aktivitások támogatása, tanácsadás, megfelelés elősegítése kiberbiztonsági témákbanKözponti, csoportszintű akciók, projektek helyi menedzseléseKözponti KPI-ok, egyéb célmutatók folyamatos monitorozása a megfelelések elősegítéseKiberbiztonsági témák képviselete, elvárások érvényesítése beszerzéseknélRészvétel helyi és nemzetközi munkacsoportok feladataibanKapcsolattartás külső kiberbiztonsági partnerekkel, szervezetekkel5 fős csoport vezetése, feladatainak koordinálása
ElvárásokEgyetemi/főiskolai végzettség IT biztonsági/információbiztonsági/kiberbiztonsági képesítés5 év szakmai gyakorlat információbiztonsági területekenVezetői tapasztalatCISA/CISM/CISSP/ISO27001 auditori vagy hasonló képesítésMagabiztos, aktív, munkavégzésre alkalmas angol nyelvtudásB kategóriás jogosítvány és vezetési tapasztalat
Amit kínálunk36 nap éves szabadságkeretBónusz - elérhető az éves alapbér 15%-aÉves bruttó 600.000 Ft cafeteria keretÁramdíj kedvezményBiztosítás magánegészségügyi vizsgálatokraCsoportos élet- és baleset biztosításHeti 2-3 nap home office lehetőség
Munkavégzés helye: 1117 Budapest, Hengermalom u. 18.; Pécs, Malomvölgyi út. 2.
Pozíció azonosító: 234713
Kapcsolat
El tudod képzelni magad a fenti pozícióban? Várjuk pályázatodat, alakítsuk együtt a jövő energiavilágát! Látogass el karrieroldalunkra is, ahol hasznos információkat találsz a kiválasztási folyamatunkkal kapcsolatban.
Együtt alakítjuk a jövő energiavilágát!