Vadászták a mérnököket a Műegyetemen
2019. 01. 01.145 kiállító cég, több ezer álláskereső. Pörgött a műszaki frissdiplomások álláspiaca a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem e heti, tavaszi állásbörzéjén. A Mercedes, az Audi, a Bosch, a GE és a többi multi cég képviselői egymástól néhány méterre vadászták a végzős villamos-, gépészmérnököket, informatikusokat. Pillanatképek a Műegyetemi Állásbörzéről.

Készülés tankönyvbe illően
Persze nem mindenki akar azonnal elköteleződni és lehorgonyozni egy-egy munkáltató mellett. A börze forgatagban nézelődő, még tanuló Tamás, sokakhoz hasonlóan, egyelőre csak gyakorlati helyre vadászik - igaz, azt a jelek szerint rendkívül céltudatosan teszi. "Adott ez a börzés standkatalógus - ebből már jó előre kinéztem, ki mindenkit fogok ma megkeresni. A terveim között szerepel a Jabil Circuit, az Ericsson, a Bosch és a GE is - utóbbi már csak az elektromosság miatt is nagy szívügyem, hiszen én is villamosmérnök leszek. Remélem, azért összejön valami olyan szakmai gyakorlat - ha már ez amúgy is kötelező - ami nem aktatologatásról meg kávéfőzésről szól, mert elég sok ilyenről is hallottam mostanában. Jó lenne, ha tudnék valamennyit fejlődni szakmailag is. Nem tudom, adnak-e pénzt a gyakorlatért, de most nem is ez a legfőbb szempontom" - indokolja a fontosabb szempontokat. A fiatalembernek egyébként a nem túl céltudatos börzelátogatókról is markáns véleménye van. "Sokan csak tengeni-lengeni, meg az apróbb ajándékok miatt mennek ki a hasonló rendezvényekre. Némelyik szóróanyag persze poénos - de szerintem ez a hozzáállás komolytalan."
Nyerő az angol szakos diplomás is
A börzén egyébként nem csak a műszaki végzettségűek arattak. Ildikó angolszakos diplomája is értékes volt a munkaadók előtt főleg az üzleti szolgáltató központoknál. "Nem baj, ha nincs logisztikai vagy pénzügyes előképzettséged - a legfontosabb alapokat itt amúgy ingyenesen megtanítják neked a szükséges tréningeken. Aki itt jól dolgozik, az első, 3-4 hónapnyi ügyfélszolgálati munka után hamar előreléphet és hidd el, nem egy rossz ugródeszka ez. Ráadásul mi tiszteletben tartjuk a magánéletet és soha nem erőltetjük a túlórázást sem"- buzdította a cég HR-ese, aki egyből CV- feltöltési lehetőséget is ajánlott a számára, helyben. Ildikó mégis inkább az önéletrajz otthoni, interneten keresztüli feltöltésére voksolna - közben mindenesetre megtudja, hogyha bekerül a céghez, a szolgáltató központ egyik juttatásaként ingyen fejlesztheti tovább az angol mellett meglévő, középfokú némettudását, de új nyelveket is tanulhat. A fiatal angolszakos egy IT-cégnél is kapós volt. Itt help deskes munkákat ajánlottak a figyelmébe. "Nem is tűnnek rossznak ezek az lehetőségek, de még gondolkodom rajta, hová pályázzak - emellett magántanítványok oktatása is tervbe van véve" - gondolkodik hangosan.
Valaki csak termékmarketing miatt jött?
Számára mégis elgondolkoztató, vajon mennyire veszi komolyan a cégek többsége az állásbörzéket - már ami a munkaerő felvételét illeti. "Ismerősöm biztos forrásból hallotta, hogy tud több olyan cégről, amelyik csakis a reklámérték miatt vesz részt a hasonló megmozdulásokon. Látszólag érdeklődést is színlelnek és gyűjtik be a pályázatokat - amelyek aztán a börze után futószalagon mennek is az iratmegsemmisítőbe" - mélázik el az előbbi, kedvező fogadtatás ellenére.
A tanácsadáson is sokat lehetett tanulni
Akadtak a börzén olyanok is, akik - bár a munkalehetőségek között nem nagyon találtak kedvükre valót, a helybeni karrier-tanácsadásnak mégis hasznát vették. "Voltam egy félórás állásinterjú-szimuláción és próbainterjún is. Mindkettő rengeteget segített. Például nem is tudtam, hogy az önéletrajzom terjengős és jobban tagolnom kellene a szöveget"- töpreng el a főbb tanulságokon Ibolya. "Örülök, hogy egyáltalán itt lehetek - nemrég költöztem fel Pestre, főleg álláskeresési céllal, így most tényleg rengeteg a tennivalóm"- avat be háttérkörülményeibe a frissdiplomás agrármérnök hölgy. Bár a BME állásbörzéje most véget ért, a tavaszi karrierrendezvények május közepéig több helyszínen folytatódnak.
Takács Gabriella, 2011. március 11.