Trükköznek a főnökök
2019. 01. 01.A vezetők kőkemények, ha a beosztottak munkaidejéről és teljesítményéről van szó, ám magukra nézve nem tekintik kötelezőnek a szabályokat. A bevallottnál kevesebbet dolgoznak, a munka kárára intéznek magánügyeket, nagyvonalúan kezelik a saját munkaidejüket. Legalábbis ez derül ki a Deloitte tanácsadó cég által készített felmérésből, amelyben 4 ezer amerikai munkavállalót kérdeztek. A dolgozók elsősorban azt hányják a felettesek szemére, nem teljesen őszinték a munkahelyi csapattal szemben, ha saját ténylegesen ledolgozott munkaidejükről van szó. A beosztottak úgy vélik: feletteseik sokkal kevesebb időt töltenek kemény munkával, mint ahogyan azt sok esetben éreztetik a csapattal. Ráadásul nem is következetesek, kettős mércét alkalmaznak. A megkérdezettek csaknem felének ugyanis meggyőződése, hogy a főnökök a rugalmas munkavégzés követelményrendszerét és kereteit is sokkal elnézőbben alakítják ki, ha történetesen magukról van szó. A válaszadók több mint 80 százaléka abban is egyetértett:

A dolgozók többsége emellett flexibilisebb időbeosztásra vágyna a mindennapokban. Háromnegyedük úgy véli, ha a főnökök rugalmasabban kezelnék a munkaidőt, és szükség esetén több szünetet biztosítanának egy-egy munkanap alatt, rövid időn belül kézzelfoghatóan produktívabb és barátságosabb munkahelyi légkörben dolgozhatnának. A felmérésből az is kiderült: az átlagosnál (évi 75 ezer dollárnál) többet kereső dolgozóknak több lehetőségük van a rugalmas munkaidő megvalósítására, a munka és a privát szféra összehangolására. Az évi 25-35 ezer dollárt keresők nem egész egyharmada vélekedik ugyanígy.