Mit hozott az új munka törvénykönyve? - mérleg öt hónap után
2019. 01. 01.Egyelőre csak 13 százalék érzékelt változást, 4 százaléknak csökkent a bére, a többség nem tartja munkavállaló-barátnak. A Policy Agenda közvéleménykutatása az új Mt hatásairól.

A dolgozók több mint háromnegyede egyelőre nem érzékelt változást az új Munka törvénykönyve (Mt.) júliusi hatályba lépése óta, de a munkavállalók 13 százalékának - 400 ezer munkavállalónak - már módosították ennek kapcsán munkaszerződését, vagy munkáltatójuk már jelezte ez irányú szándékát - derül ki a Policy Agenda felméréséből.
Az MTI-hez eljuttatott eredmények szerint a megkérdezettek 6 százalékának munkahelyén felmondták a korábbi kollektív szerződést; ezen munkavállalók felénél már meg is kötötték az új megállapodást.
Volt, akinél bércsökkenést hozott
A Policy Agenda reprezentatív kutatása telefonos megkérdezéssel, 2012 novemberében készült, 1000 ember megkérdezésével.
A felmérésből kiderül: a válaszadók 4 százaléka úgy nyilatkozott, hogy annak ellenére csökkent az új Mt. hatására a fizetése, hogy új munkaszerződést kötöttek vele.
A szervezet azt is megkérdezte, hogy ismerősi, baráti körben mit tapasztaltak az emberek az új törvény bérekre gyakorolt hatásával kapcsolatban. A megkérdezettek 55 százaléka mondta, hogy inkább csökkentek a bérek, míg 39 százalék szerint nem változtak. Csupán 6 százalék volt, akik bérnövekedést tapasztalt.
Inkább a munkaadók felé billen
A megkérdezettek kevésbé ítélik munkavállaló-barátnak a kormányt: egy ötfokozatú skálán erre a kérdésre adott válaszok átlagértéke 2,2 volt. A válaszolók 37 százaléka szerint a jelenlegi kormány egyáltalán nem folytat munkavállaló-barát politikát, 31 százalékuk pedig úgy vélte, hogy a munkavállalói érdekképviseleteket egyáltalán nem tekinti partnernek a kabinet.
Melyik szakszervezetben bíznak a dolgozók?
A felmérésben a Policy Agenda azt is megvizsgálta, hogy munkahelyi probléma esetén melyik szakszervezeti konföderációhoz fordulnának segítségéért; itt nem csak egy választ fogadtak el. A válaszadók 53 százaléka nem választotta egyik konföderációt sem. A választani tudók között 37 százalék mondta a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségét, a Munkástanácsokat 33 százalék választotta, míg a Ligát 24 százalék nevezte meg. 11 százalék választotta az Értelmiségi Szakszervezetei Tömörülést, és 3-3 százalék említette a közszférában meghatározó Szakszervezetek Együttműködési Fórumát, valamint az Autonómokat.
2012. december 1.