Mennyit keresnek a tanárok és mi várható?

2019. 01. 01.

Szeptember elsején kezdődik az új tanév. Az állami statisztikákban néztünk utána, mennyit keresnek a tanárok. Mindeközben kiszivárgott egy új koncepció a tanári bérek emeléséről. A Magyar Nemzet információi szerint kétlépcsős pedagógus-béremelést irányoz elő a nemzeti köznevelésről szóló törvény koncepciója.

Mennyit keresnek a tanárok és mi várható?

Mivel a közoktatásban dolgozók fizetését a közalkalmazotti bértábla alapján határozzák meg, amelyben fontos elem a pályán eltöltött idő, így nem meglepő, hogy az életkor előrehaladtával, a pályán eltöltött idővel a bér is emelkedik. A 21-30 év közötti általános iskolai tanárok alapfizetésénél 129 121 forintos átlagot mértek, míg 56 év felett 200 ezer forintot. A huszonéves középiskolai tanárok 140 101 forintot keresnek, a nyugdíj előtt állók 227 631 forintot.


135 ezer forint a nettó


Az oktatásban dolgozók nettó keresetekről az MTI készített összegzést a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján. 2011 első két hónapjában 135 420 forintot vitt haza egy átlag pedagógus. Érdekesség, hogy 2003 és 2011 között 30 400 forinttal nőtt a nettó kereset, 2008 óta pedig szinte változatlan. Az utolsó három év adataiból kiolvasható, hogy ebben az időszakban a tanároknál jelentős reálbércsökkenés történt.


Itt az új koncepció


Mindeközben kiszivárgott egy új koncepció a tanári bérek emeléséről. A Magyar Nemzet információi szerint kétlépcsős pedagógus-béremelést irányoz elő a nemzeti köznevelésről szóló törvény koncepciója.


Első lépcsőben az illetményalap az egyetemet végzett pedagógusok esetében a jelenlegi minimálbér kétszáz százaléka, főiskolát végzettek esetében 180 százaléka lenne. Így egy egyetemet végzett gyakornok pedagógus bruttó 156 ezer forintos bérrel kezdene, 3-5 év gyakorlat és sikeres minősítés után azonban továbblépne a pedagógus I. fokozatba, ahol az alapilletménye már 187 200 forint volna. A pedagógus II. fokozatban 9-11 év gyakorlat után 234 000 forintos alapfizetése lenne, amely a pályán eltöltött évek számától függően emelkedne bruttó 319 800 forintig.


A pedagógus III. fokozatban 15-17 év után 312 000 forint volna az alapilletmény, míg a kutatótanárok 343 200 forintos alapfizetéssel kezdenének, ami az évek előrehaladtával elérhetné a 413 400 forintot.


A főiskolát végzett óvópedagógusok, tanítónők, tanárok gyakornoki kezdő alapfizetése 2013-tól 140 400, a pedagógus I. fokozatban 168 400, a pedagógus II. fokozatban 210 600 forint, a pedagógus III. kategóriában pedig 280 800 forint, amelynek a maximális összege a pályán eltöltött évek számától függően 343 980 forint lenne.


Jelentősen nőnek az osztályfőnöki pótlék


Második lépcsőben újabb béremelést hajtanának végre. Ekkor a pedagógus illetményalap az egyetemet végzettek esetében már a jelenlegi minimálbér 250, főiskolát végzettek esetében pedig 200 százaléka volna. A lap birtokába került koncepció szerint jelentősen emelkedik az osztályfőnöki pótlék is, amely 15 600-46 800 forint lenne az osztálylétszám, az évfolyam és a hátrányos helyzetű diákok arányának függvényében. A koncepció szerint egyéves alkotói szabadságra is pályázhatnak a pedagógusok - írja a Magyar Nemzet.


2011. szeptember 1.