Közszféra vs. cég: hol jobb dolgozni?

2019. 01. 01.

„A versenyszférában túlhajszolják az embert.” „A közszféra merev korlátok között tart, gátolja a kreativitást.” Két sztereotípia a sok közül, ami munkavállalókban a céges világról illetve az adófizetők pénzéből fenntartott munkahelyekről él. Egy versenyszférából közszférába váltott munkavállalót és egy karrier-tanácsadót kérdeztünk.

Közszféra vs. cég: hol jobb dolgozni?

Ugyanakkor a 30 éves hölgy belátja, hogy a versenyszférában való dolgozásnak is megvoltak a maga árnyoldalai. „A bankban töltött évek alatt sokszor vágytam egy nyugodtabb munkahelyre, nagyon felemésztett az öt évig tartó folyamatos túlterheltség és állandó bizonyítási kényszer. A privát szférában szinte mindenkibe beletáplálják azt az érzést, hogy "tíz másik ember áll sorban a te munkaszékedért, úgyhogy nyomulj, teljesíts, pörögj, mert különben repülsz". Továbbá a versenyszférában nincsenek egyértelműen kiosztva a feladatok egy-egy emberre, azaz a proaktivitás alapvető elvárás, míg a közszférában ennek ennyire erős kényszerét egyelőre nem érzem.”

Nehéz a közszférából átigazolni


Ha hosszú távon a céges világban szeretnénk dolgozni, érdemes ezt már pályakezdőként itt kezdeni. A közszférából ugyanis nehéz az átjárás a közszférából a versenyszférába – tudtuk meg Rozovics Krisztinától, a Job-Center Személyzeti Tanácsadó Iroda cégvezetőjétől. „Tízéves pályafutásunk alatt a közvetítéseink közt talán egy-két olyan jelölt volt állami tapasztalattal és múlttal, akit az üzleti szféra területére át tudtunk helyezni. Egy versenyszférás álláspályázat során a közszférából pályázók munkatapasztalatuk és munkaattitűdjük miatt inkább hátrányban vannak, hiszen egészen más elvárások, követelmények vannak egy állami területen, mint a versenyszférában.” A cégvezető hölgy hozzátette, hogy az esélyeken azonban sokat lendíthet a jó kapcsolatrendszer. „Egyre inkább jellemző a mai üzleti világra, hogy a jól ápolt kapcsolati tőkét szeretik kihasználni a cégek, ezért jó pozíciókat ajánlanak azoknak a pályázóknak, akik ilyennel rendelkeznek. Tehát ha sok embert ismer valaki az állami szférában, akkor könnyen bekerülhet a versenyszféra azon területére ahol erre szükség van, mert ezekből az ismeretségekből potenciális ügyfelek lehetnek.”


A papír a fontos vagy a tapasztalat?

Rozovics Krisztina elmondta, hogy már a felvétel során is teljesen más elvárások érvényesülnek az állami és az privát szektorban, mivel a közszférában csak a papírral igazolható végzettséget és tudást ismerik el. „A közszférában még mindig uralkodik a bürokrácia, elég csak megnézni egy jegyzői vagy adminisztratív területre szóló álláshirdetést. A versenyszférában sokkal inkább a tapasztalat, és a rátermettség a fontos, nem a papír megléte. Például ha valaki jól beszél egy nyelvet, akkor általában nem jelent problémát, ha nincs arról nyelvvizsgája.” Különbségek nem csak az elvárásokban, hanem a dolgozónak kínált bérekben is jelentős az eltérés. „A közszférában természetesen mindig a valós bruttó bérekről lehet beszélni, ami általában valamivel alacsonyabb nettóban a versenyszférában kínált bérnél” – teszi hozzá.


Dorofejev Tamara, 2010. március 22.