Gyorsabb a munka, ha szabad netezni
2019. 01. 01.Aki két munkafolyamat között az interneten szörfözik, nagyobb hatékonysággal dolgozik, mint aki e-maileket válaszol meg vagy folyamatosan dolgozik – derül ki a Szingapúri Nemzeti Egyetem két munkatársának kutatásából, amelyet a múlt héten egy amerikai menedzsment akadémia konferenciáján mutattak be.

A két szingapúri kutató 96 főn végezte el vizsgálatát, akiket három csoportba osztottak. Első körben mindenkinek egyszerű, de koncentrációt igénylő munkát adtak. A résztvevőknek húsz perc alatt egy 3500 szavas szövegből kellett megtalálni és kiemelni az „a” betűket.
A következő 10 percet a három csoport három különböző módon töltötte: az első csapat újabb feladatot kapott, a második egység a netes szörfölésen kívül bármit csinálhatott (a többség a folyosón sétált, e-mailt válaszolt meg, telefonált), míg a harmadik csapat tagjai az interneten böngészhettek. Tíz perc múlva következett egy újabb, ezúttal 10 perces próbatétel, melynek során az „e” betűket kellett egy 2000 szavas szövegben megtalálni. A kutatók az egyes csapatok teljesítményét az első 20 percben nyújtottakkal vetették össze.
Az e-mail írása már csökkenti a koncentrációt
A felmérés végeredménye: azoknál volt a legjobb a produktivitás, akik a szünetben a világhálón szörfözhettek (16 százalékkal több betűt emeltek ki a szövegekből). Ráadásul ők számoltak be a legkisebb megterhelésről és unalomról.
A kutatók szerint a világháló böngészése a munkát segítő doppingszer - például egy csésze kávé - hatásával érhet fel. Ekkor ugyanis azt csináljuk, ami tetszik (például szórakoztató tartalom olvasása, játék, ismerősök új fotóinak megtekintése). Ellenben az e-mailek olvasása és megválaszolása, blogposztok írása már nem relaxáló hatású, mivel koncentrációt igényelő tevékenység és nem garantált, hogy a levelek tartalma elnyeri tetszésünket.
Hogy ebből mi a tanulság a munkaadónak? Az internet teljes tiltása inkább elégedetlenséget okoz és nem javul tőle a hatékonyság. Érdemes a szörfözés lehetőségét megadni és ellenőrizni, ki mennyit tartózkodik a világhálón.
2011. augusztus 22.