E.ON Hungária Zrt.
Az új E.ON vállalatcsoport az európai energiahálózatok és az energiával kapcsolatos infrastruktúra egyik legerősebb üzemeltetője, és korszerű ügyfélmegoldások szolgáltatója több mint 50 millió ügyfél számára. Összesen több mint 75 000 munkatársunk van 15 országban. Így ideális helyzetből segíthetjük elő az európai energiafordulatot. Két fenntartható növekedési területre összpontosítva, és az innogy felvásárlásával az E.ON teljes mértékben elkötelezi magát az energiavilág alapvető átalakulása mellett. Európa egyik legnagyobb energetikai szolgáltatójaként aktívan vezetjük az energiafordulatot Magyarországon és Európában. A két vállalat szakértelmének egyesítése az E.ON-t úttörővé teszi az új és innovatív energiamegoldások kidolgozásában, és lehetővé teszi, hogy az energiaszektor legtehetségesebb munkatársai dolgozzanak nálunk.
A kiválasztási eljárás során az E.ON egyenlő esélyeket biztosít minden jelentkező számára nemzetiségre, korra, nemre, fogyatékosságra, illetve megváltozott munkaképességre való tekintet nélkül. A mi feladatunk az egyenlő esélyű részvétel technikai feltételeinek biztosítása. Kérjük, erre vonatkozó igényedet jelezd a pályázatodban.

E-learning szakértő (Budapest/ Pécs)

Feladatok

E.ON Hungária Zrt. | Határozott idejű | Teljes munkaidős
Az E.ON Hungária Csoport stratégiájának üzleti dimenziójában három fontos érték szerepel: Növekedés, Fenntarthatóság, Digitalizáció. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, elengedhetetlen a folyamatos tanulás, fejlődés. Célunk, hogy a tanulás és a képzéseken való részvétel élmény legyen, a megszerzett tudás beépüljön a mindennapi működésbe, ezért innovatív és személyre szabott megoldásokkal szolgáljuk ki ügyfeleink igényeit. Mindezek mellett formáljuk a vállalatcsoport digitális fejlesztési portfólióját e-learning oktatásokkal és különböző oktató videókkal.
A Képzési szolgáltatások HR-es csapatába keressük új E-learning szakértő kollégánkat határozott idejű szerződéssel (kismama pótlás), 2025. október 31-ig.
Feladatok, amivel munkád során találkozni fogsz
  • E-learning anyagok és videók készítése, ezek tesztelése és publikálása
  • Digitális képzési-fejlesztési módszertanok és eszközök népszerűsítése a vállalatcsoporton belül
  • Aktív részvétel az online képzési-fejlesztési szolgáltatások fejlesztésében
  • Fejlesztési tanácsadás az üzleti problémákra reagáló e-learning anyagok kapcsán (fejlesztési problémák lefordítása, a megfelelő fejlesztési módszertan kiválasztása, fejlődés mértékének visszamérése)
  • Az e-learning oktatások során fellépő hibák elhárításának támogatása, kapcsolattartás a nemzetközi csapattal
  • Az anyagok téma szakértőinek felkészítése a szükséges szakmai tartalom előkészítésére, ezen kollégák munkájának szakmai koordinációja a projektmunkákban
  • HR Business partnerek és vezetők naprakészen tartása az online fejlesztési lehetőségek kapcsán
  • A nemzetközi és hazai cégek online képzési portfóliójának és trendjeinek nyomonkövetése mind tartalmi, mind pedig módszertani szempontból
  • Tudásmegosztás a nemzetközi E.ON vállalatcsoport leányvállalatainak e-learning szakértőivel

  • Akikkel egy csapatban fogsz dolgozni
  • Kriszti vezeti a Képzési szolgáltatások csapatot
  • Vali és Kinga pedig a közvetlen kollégáid lesznek

  • Amit várunk Tőled
  • Egyetemi/főiskolai végzettség
  • Legalább 3 év személyzetfejlesztési/ L&D/ online oktatási eszközökkel kapcsolatos tapasztalat
  • Képszerkesztő, video- és hangszerkesztő, e-learning készítő programok használatában szerzett tapasztalat (Photoshop, Captivate, Camtasia,Vyond, Storyline)
  • MS Office csomag (Word, Power Point, Excel, Access) haladó ismerete
  • Proaktív, megoldásorientált személyiség
  • Pontosság, precizitás, igényesség
  • Aktív, folyékony angol nyelvtudás (főként írásban fogod használni)

  • Előny
  • SAP modulok ismerete (SuccessFactors, EIC)
  • Magasszintű adatbázis kezelési ismeretek (MySQL, Access, Azure, PowerApps)

  • Amit kínálunk
  • Éves bruttó 550.000 Ft cafeteria keret
  • Bónusz - elérhető az éves alapbér 10%-a
  • 36 nap éves szabadságkeret
  • Áramdíj kedvezmény
  • Heti 2-3 nap home office lehetőség
  • Csoportos élet- és baleset biztosítás
  • Biztosítás magánegészségügyi vizsgálatokra
  • Kedvezményes üdülési és sportolási lehetőség
  • Céges mobiltelefon korlátlan belföldi magánhasználatra

  • Ha szeretnél egy szakmailag professzionális, innovációra nyitott csapatban, komplex és izgalmas feladatokon dolgozni, várjuk jelentkezésedet!
    Munkavégzés helye: Budapest, Hengermalom út 18. vagy Pécs, Búza tér 8/a
    Pozíció azonosító: 231442   
    Kapcsolat
    El tudod képzelni magad a fenti pozícióban? Várjuk pályázatodat, alakítsuk együtt a jövő energiavilágát! Látogass el karrieroldalunkra is, ahol hasznos információkat találsz a kiválasztási folyamatunkkal kapcsolatban.
    Együtt alakítjuk a jövő energiavilágát!
    Az új E.ON vállalatcsoport az európai energiahálózatok és az energiával kapcsolatos infrastruktúra egyik legerősebb üzemeltetője, és korszerű ügyfélmegoldások szolgáltatója több mint 50 millió ügyfél számára. Összesen több mint 75 000 munkatársunk van 15 országban. Így ideális helyzetből segíthetjük elő az európai energiafordulatot. Két fenntartható növekedési területre összpontosítva, és az innogy felvásárlásával az E.ON teljes mértékben elkötelezi magát az energiavilág alapvető átalakulása mellett. Európa egyik legnagyobb energetikai szolgáltatójaként aktívan vezetjük az energiafordulatot Magyarországon és Európában. A két vállalat szakértelmének egyesítése az E.ON-t úttörővé teszi az új és innovatív energiamegoldások kidolgozásában, és lehetővé teszi, hogy az energiaszektor legtehetségesebb munkatársai dolgozzanak nálunk.
    A kiválasztási eljárás során az E.ON egyenlő esélyeket biztosít minden jelentkező számára nemzetiségre, korra, nemre, fogyatékosságra, illetve megváltozott munkaképességre való tekintet nélkül. A mi feladatunk az egyenlő esélyű részvétel technikai feltételeinek biztosítása. Kérjük, erre vonatkozó igényedet jelezd a pályázatodban.

    Állás, munka területe(i):

    • HR, Munkaügy
    • Képzés, Fejlesztés

    JELENTKEZEM